[Ha az alábbi levél olvashatatlan formában vagy képek nélkül jelenik meg, kérem, kattintson ide!]

  CEO Junior

CEO Junior Pályakezdők Képzése


Kedves Hallgató!

A CEO Business School ausztrál-magyar érdekeltségű Vezetőképző Intézet a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karral együttműködve szabadon választható két féléves Pályakezdők Képzése programot indít. Programunkat egyetemi tanulmányaikat végző, pályakezdés előtt álló fiatalok számára alakítottuk ki. A résztvevők tanulmányaik befejezése után a frissdiplomás munkavállalók között versenyelőnnyel lépnek a munkaerőpiacra.

A két féléves tantárgy felvételével azokhoz az ismeretekhez jutsz hozzá, amelyeket a cégek vezetői hiányolnak pályakezdő munkatársaiknál.

Tudni fogod, hogyan illeszkedj be gyorsan egy meglévő közösségbe, hogyan fogadd vezetőid és munkatársaid tanácsait, kritikáit, mikor és hogyan add elő jobbító szándékú ötleteidet. Képes leszel saját és a cég érdekeit felvállalni és képviselni, vitás helyzetekben megfelelően érvelni. Birtokába jutsz azoknak az ismereteknek és képességeknek, amelyek lehetővé teszik számodra egy sikeres életpálya megtervezését és következetes megvalósítását.

A program moduljai:

Félév Modul neve Tanórák
száma
I. félév 1. Tudatos életút- és életpálya-építés 16
2. Üzleti szemlélet és magatartás 16
3. A hatékony önérvényesítés és érdekérvényesítés módszerei 16
Féléves óraszám összesen: 48
II. félév 4. Hatékony feladatmegoldás 16
5. Hogyan hassunk másokra, hogy eredményesek legyünk? 16
6. Időgazdálkodás és önszervezés 16
Féléves óraszám összesen: 48
Teljes képzés tanóráinak száma összesen: 96

A képzés időbeosztása:

Intenzitás Képzési hónapok
Modulonként 2 egymást követő napon
havonta egy péntek-szombat
I. félév: szeptember, október, november
II. félév: február, március, április

A CEO Bussiness School felvételi rendje:

  1. Jelentkezési lap beküldése
  2. Tandíj befizetése
  3. Képzési szerződés megkötése

A képzés elvégzésének igazolása: A 6 modul sikeres teljesítését oklevéllel tanúsítjuk.

Hallgatói létszám: max. 12 fő/csoport.

A képzés díja félévente: 90.000,- Ft + 24.000,- Ft ÁFA = 114.300,- Ft / félév, a tandíjfizetést a hallgatót foglalkoztató cég átvállalhatja.

Jelentkezni az itt letölthető jelentkezési lap segítségével faxon vagy e-mailen PDF-formátumban lehet!

Jelentkezési határidő: 2013. október 30.

További információval készséggel állunk rendelkezésére.


Üdvözlettel:

Puszta Szilvia
ügyvivő szakértő

SZIE-Ybl Miklós Építéstudományi Kar
Dékáni Hivatal
Budapest, XIV. Thököly út 74.
Tel: +36 1 252 1287
Email: ybl.tanfolyam@ybl.szie.hu
DI.Mag. Varsányi Tibor
értékesítési igazgató
Mobil: +36 70 330 4011

CEO Business School
H-1026 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 47.
Tel: +36 1 225 3191
Fax: +36 1 225 3192
E-mail: tibor.varsanyi@ceo-bs.hu
Web: www.ceo-bs.hu
Web: www.ceo-junior.hu


CEO BUSINESS SCHOOL JUNIOR

CEO Junior

Leiratkozás

Ezt a hírlevelet a(z) <%=[Email]%> e-mail címre postáztuk.
Amennyiben nem kíván tőlünk több információt, hírlevelet kapni, kérem, kattintson az alábbi linkre:
Szeretnék leiratkozni erről a listáról
A leiratkozáshoz kérjük használja a(z) <%=[Email]%> e-mail címet.